Funero
Tel: +381 024 55-44-33
Viber: +381 65 544-33-06
Ügyelet 0-24
Szabadka, Karađorđe út 2 funero@funero.rs

Több mint 30 éve Önökkel. Köszönjük mindenkori bizalmukat!

Életrajz

Miskolczi József Szabadkán született 1951-ben. Közgazdász-technikus, de inkább újságíró volt. Szíve és lelke szerint menedzser, szakadatlan és fáradhatatlan szervező. Erről nem tehet...

20 esztendeig újságíróként dolgozott (7 Nap, Szabadkai Rádió, Dolgozók, Újvidéki Televízió, November 29. Húsárugyár).

Az újságírás mellett (még zsenge ifjú korában) a politika is megfertőzte. Két évig hivatásos politikus volt: a szabadkai községi ifjúsági szervezet elnöke.

A sok beszédet gyermek- és ifjú korában tanulta meg, amikor a szabadkai terménypiacon zöldségfélét árult. Nála a minőséggel soha sincs baj...

Mindig szívesen vállalt közéleti föladatokat, s ezért volt (de már nem az) szabadkai községi tanácsnok és tartományi népképviselő. Lassan feledésbe menő múltjába tartozik, hogy alapító tagja volt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK), a második titkos összejöveteltől kezdve a Vajdasági Magyar Szövetségnek, alapító tagja még a Szabadkai Galambok közéleti egyesületnek, amelyből a Szabadkai Polgári Szövetség lett, majd korai időszaki tagja a Jugoszláv Demokratikus Kezdeményezésért Egyesületnek (Udruženje za jugoslovensku demokratsku inicijativu, UJDI), a Jugoszláv Reformerők Szövetségének. Természetesen, ahogyan az akkor illett egy közéleti szereplőhöz és belpolitikai újságíróhoz: tagja volt a JKSZ-nek, de időben kilépett, majd meggyónta.

Elégedetlen volt a „fordulat” utáni pártérdekű és pártközpontú politika nyújtotta lehetőségekkel és hatékonysággal, elhagyta minden pártját és (részben Végel László útmutatásai alapján) a civil szféra felé fordult. Egyik alapítója (s egy időszakban elnöke) a Jugoszláv Teleház Szövetségnek, de szívvel és lélekkel egyaránt jelen volt/van számos más szervezetben is (a Kosztolányi Dezső Diáksegélyző Egyesület alelnöke volt; a Zenith Műhely létrehozója és közgyűlésének elnöke volt; a Keresztény Értelmiségi Kör alapító elnöke, majd alelnöke; a Vajdasági Magyar Civil Szövetség alapító elnöke volt, alapító tagja a Magyarságkutató Tudományos Társaságnak, a Magyar Mozgalomnak, a Szerbiai Temetkezési Magánvállalkozók Egyesületének, a Vajdasági Temetkezési Vállalkozók Egyesületének), még fél tucat civil szervezet tagja...

Rövid távú kirándulásként fél évig volt a Szabadkai Rádió megbízott igazgatója, s elindította (az akkori Jugoszlávia-maradványban elsőként és sokáig egyetlenként) a horvát és német nyelvű műsorokat!

Rendkívüli mértékben szereti Szabadkát, s egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy Szabadka is őt...

1990-ben hátat fordított az újságírásnak, s létrehozta a Funero Temetkezési Magánvállalatot. Számos újítást bevezetve a temetkezést méltóságteljessé tette, amit kénytelenek voltak követni versenytársai is Szabadkán és környékén... Bemutatkozási esélyt a szabadkai Bajai úti egyházi temetőben kapott, majd tevékenységét kiterjesztette Horgosra, Bajmokra, Kispiacra és Martonosra.

1996-ban létrehozta a a Tipp-Topp System Informatikai Szolgáltatások Kft.-t (ma: TippNet), amely a környék első profi BBS-ének üzemeltetésével kezdte az életét. Egy jó esztendőnyi "lendületvétel" után ez a cég hozta be Szabadkára a profi Internetet, vagyis Észak Bácska első Internet szolgáltatója lett.

Nős, két leánygyermek atyja. Elvonási tünetek jelentkeznek nála, ha naponta legalább 6 órát nem tölthet a számítógép előtt, főleg az interneten, gyakran ott preferánszozva. Kommentárjait a Családi Kör hetilapban jelenteti meg.

Szereti, ha jó és kreatív szakmunkatársak veszik körül (ez rendre így is történik), vagyis a szakma legjobbjaival szeret dolgozni. Becsüli, ha nyugodt légkör veszi körül. A megbeszélt célok és feladatok megvalósítását keményfejűen és konokul megköveteli. Mivel mások (is) dolgoznak helyette, szabadidejének zömét lobbyzással tölti. Nem szereti a hamis ígéreteket, az ideges embereket, a hanyag munkatársakat (nincs is ilyen körülötte), a veszekedést, a civakodást, az egy helyben topogást.

 

Áldott emlékű Kopeczky László írta róla, nyugtalan természetéről:

"Ha elküldik a víz alá,
Ott is lobog, lázad,
Megmagyarázza a halnak,
Hogy kell mindig
Előremenni
Emelt fővel.
(A falnak.)"

 

A szintén megboldogult Dési Ábel így írt hozzá, ilyennek látta:

"Mormon testvér
te szelíd próféta,
prédikálj nekünk
a házasság ellen.

A te bölcsességed
orvosság lehetne
kórságos életünk
örök sebeire.

De sok a nyavalya
ebben az életben,
kiráz a hideg
és hevít a láz.

Riadtan futkosunk
kín és remény között
és nem hullik ránk
az ég nagy kalapja.

Mormon testvér
prédikálj nekünk
néhány szép életet
és sok új csodát."

Miskolczi József Szabadkán született 1951-ben. Közgazdász-technikus, de inkább újságíró volt. Szíve és lelke szerint menedzser, szakadatlan és fáradhatatlan szervező. Erről nem tehet...